Eredmény(ek) 3 mutatása

A halálról a nők tehetnek?

Ez az írás Kassai Etelkáé az origóról, benne én mint szakértő A halálról a nők tehetnek? Bármennyit is változott a világ az elmúlt száz évben, a patriarchális beidegződések még mindig erősek.  Ám a letűnt kultúrákban ennél sokkal erőteljesebben kellett felelősséget vállalniuk a nőknek a világban történt eseményekért, olyannyira, hogy nem volt olyan szeglete a Földnek,  …

Ez egy interjú velem az álmok és a halál kapcsolatáról

–         Mi az álom? Többféle meghatározása is adható. A szent hitek szerint például: Az álom önmagunknak feladott levél… (Talmud), mely önmagunkról, a világunkról szól. Az álom az ágyunkban fekve a mi fejünk látása – így fogalmaz a Károlyi-féle Biblia, mely látás olykor isteni üzenetet is tartalmazhat. Fiziológiai értelemben az álom az alvás ún. REM (rapid …

A remek filmklub

Kedveskék, vettem egy nagy levegőt, és nekiláttam a filmklub beépítésének az életembe, és a Tiétekbe, ha még mindig gondoljátok, hogy jó lesz ez. Én igen. Régi álmom. A Filmklub a saját életünk vezetését segíti elő, azaz az önismeretet, a tudatossági fokot növeli. Ezen túlmenően még jó beszélgetős, véleménycserés hely is – azoknak, akik szeretik a …