Őszi Pilates-es álomfejtős táborocska

Visszhangcsendülések a táborról

Ott voltunk. Huszonvalahányan. Együtt. Az őszben. A vízparton. Jó levegőn. Sötétben tűz és bor mellett. Sétáltunk, beszélgettünk. Izzadtunk délelőttönként a nagyteremben reggelitől ebédig, de túléltük Lacit. :) Torna közben, iszonyatos kifacsart helyzetekben, amikor végighullámzott rajtunk a vihogás-röhögés, akkor nagyon különös érzés volt, hogy ott rezeg izom a nevetéstől, ahol eddig nem is tudtuk, hogy van. Viszont most már tudjuk, hogy hogyan lehet motiválni bizonyos gyakorlatok maximális elvégzésére a férfiakat: lásd Béla és Réka esete.  Nem tudom, fordítva jó-e.  Azt jó lenne, ha megírnátok, hogy ti nem aggódtatok-e az álló helyzetű relaxáció során attól, hogy ki fog állva elaludni és eldőlni. Mert mondta ugyan Laci, hogy aki nem bírja, lefeküdhet, de mi lett volna , ha későn jön ez az infó, és addigra valamelyikünk az igazak álmát aludta volna -állva,én közel voltam ahhoz, hogy így járjak, mivel kettőig dumcsiztam az éjjel. Délután volt önvédelmi sport, én erről ellógtam. Bocsi, Zoli, de az iszonyúúú fontos telefonok, tudod. (De lehet, hogy nem tudtam magam összevakarni még a délelőttből). Viszont te meg nem jöttél oda az álomfejtésre este. Tehát rendben vannak a dolgok. Viszont három hamis álom elmesélésével akartál behúzni a csőbe, de nem sikerült, lefüleltelek. :) Lehet, hogy kialakult ezek után mégis valami respektem (ilyen szó lehet, hogy nincs is) nálad.

Én ugyanis álmot fejtettem mindig (majdnem) és mindenhol (majdnem): tűz mellett, víz mellett, ülve és sétálva, kávézgatva, nagyteremben körben ülve.

És itt is volt móka-kacagás, főképp mikor a masculin és a feminin energiák összeölelkezésén volt a sor, és hát a phallosz kedvesen átölelte  Szűz Máriát például.

Volt Beugró is. Játszottunk. Nagyon élveztük. A hami finom volt.

A szobák, na, hát igen. Kicsit ilyenmegolyanok. Sőt még olyanabbak. Mi két poloskát is fogtunk magunknál. Kisebbik lányom számára valahogy nem volt tetszetős, ahogy a csápjaival hosszan integetett felé az emeletes ágyra. Így a szörnylényt a szemközti üres szobába tessékeltem át (nem nyílt ki az ablak ugyanis nálunk), majd fogtam neki egy párt is idővel. Szép nászéjszakájuk lehetett. Mivel többet nem fogtam, így gruppenné semmiképp nem fajultak el a dolgok szemközt, ami szép dolog, tekintettel a kiskorúra.

Szóval hát klassz volt. Mindenkinek köszönöm az aktív részvételt, a JELEN-Létet.

Találkozunk még… (?)

Szívesen olvásnám a Ti visszhangcsendüléseiteket.

Feltöltöm majd a tábor-fényképeket is ide, de jelenleg az a fényképezőgép, amiben benne vannak, Egyiptomban utazgat. Gondoljátok el! Ti benne vagytok a gépben, és jelenleg Egyiptomban vagytok -valahogy.Hogy is..Na.

Ölelés: Ildikó

Test-szellem tábor

Időpont: okt.1-2-3. (péntek-szombat-vasárnap)

Helyszín: Agárd Velence-tavi Vizi iskola épületében

Három nap, két éjszaka szállás teljes ellátással, pilates-edzéssel, esténként tábortüzes önismereti tréninggel/álomfejtéssel:

Ára mindenestül  22.000 Ft/fő/3 nap  (üdülési csekkel nem lehet fizetni)

A pilates-edző: Horváth László

Honlapja: www.fittaktiv.hu

Önismereti irányultságú álomfejtés: Tar Ildikó

Jelentkezési határidő: legkésőbb augusztus 20.

Jelentkezni a tarildiko@freemail.hu címen lehet

Kedves!

Az lenne a legkafább, ha lenne kedved jönni, mert jónak ígérkezik ez a test és szellem együtt, tetszik ez nekem.

A táborhangulatot meg, hogy az milyen jó, Kapolcson éreztem meg, a Művészetek völgyében, ahol Palya Bea meghívásából voltam álmot fejteni. Mert hát ő volt a Művészetek hölgye, és volt őnéki udvara (Palya-udvar=Pályaudvar), és  minden királyi udvarhoz tartoznak ugye, álomfejtők, meg csillagjósok és egyéb ilyen lények…és olyan de olyan jó volt, mint egy kellemes alvás egy vasárnap délután egy hűs diófa árnyékában egy függőágyban a kertben.
Ez a Laci meg, aki a testmozgatós, pilateses, egy tiszta lélek, nézd meg a fejét a honlapján, www.fittaktiv.hu <http://www.fittaktiv.hu/> , ahogy mosolyog, na ő kért fel most erre, és hát lehet egy ilyen kisugárzású srácnak ellentmondani?! Ha láttad, akkor most már nalátodhogynemlehetellentmondani neki.

Ez az őszi tábor inkább csak táborocska, de ahhoz elég, hogy legyen két jó este benne az álmokról való beszédnek – remélhetőleg jó időben akár tábortűz mellet is, és jó néhány alkalom a testedzésre. A pilates alapjai. Nekem is vadi új, és állítólag muszáj lesz tornáznom, ami gyengéd erőszak Laci részéről, de azért az. :) A gimiben a barátnőmmel együtt lógtunk a tornaórákról, ha te se szeretnél annyira, akkor…na de ez nem szép tőlem. A pilates jó dolog  - mondják.

Na most, ha kapod ezt a levelet, akkor úgy gondoltam, hogy Te olyan ember vagy, aki a test – szellem szép egységében hisz.

Az ára szerintem marhára kedvező, ezt a Laci, a jókisugárzású kalkulálta ki, mondtam is neki, hogy biztos jó volt-e matekból, mert szerintem nézze meg, nem számolta-e el a maga rovására. De azt állítja, ennyi az annyi. Fedél, kaja, program. Full.

Tehát álomfejtés és pilates.

JELENTKEZÉSI HAT.IDŐ na, ez ,most van, mert a szálláshelyen kérik az előleget,  tehát kérlek, hogy legkésőbb aug. 20. péntekig döntsd el, hogy jössz-e. Szerintem, ezt egyébként három percen belül el tudod dönteni, ha megtaláltad a naptárod, hogy épp hová is tetted, és akkor 3 perc múlva válaszolni is tudsz, hogy

A variáns: Megkaptam, kedves Ildikó a leveled, de nem megyek
B variáns: Megkaptam, kedves Ildikó, megyek

És ingyenbe van ez neked, csak egy kis munka és figyelmesség, de ennyit megérdemlek. Ugye.

Mindkét esetben nagyon nagy szeretettel fogok Rád gondolni, mert megtiszteltél a válaszoddal. De a második, B variánsos esetben együtt fogunk borozni a tábortűznél. Ha iszom egy picit (mivel ritkán szoktam), módosult tudatállapot lesz az bizony duplán, hát igen érdekeseket fogok mondani az álmokról…:)))

Na jó, most berekesztem grafomániámat, és várom a válaszod.

Szeretettel: Ildikó, az udvari álmostáltos :)