Ez az írás Kassai Etelkáé az origóról, benne én mint szakértő.
A halálról a nők tehetnek?
Bármennyit is változott a világ az elmúlt száz évben, a patriarchális beidegződések még mindig erősek. Ám a letűnt kultúrákban ennél sokkal erőteljesebben kellett felelősséget vállalniuk a nőknek a világban történt eseményekért, olyannyira, hogy nem volt olyan szeglete a Földnek, ahol a minden emberért biztosan eljövő halálért ne őket okolták volna.
Kezdhetnénk azonnal Ádám és Éva történetével, ahol a kígyóval való bűnös barátkozás meg a csalárd módon leszakított gyümölcs következtében kellett megbarátkozniuk a halál gondolatával, az addig halhatatlan emberpárnak. A bűnös, még ha csak a sugalmazás szintjén is, persze a nő volt. Az ősanya, akinek bűnét minden nő örökölte.
Ám nem csak a keresztény kultúrkörben érhető tetten a nő halálos felelőssége:
A polinéz mitológia szerint az emberek ezer és ezer évig éltek, mi több birtokukban volt a halhatatlanság ereje, s ha már nagyon vágytak a megújulásra, csak levetették régi bőrüket. Ám egy nap határtalan kíváncsiságtól hajtva egy nő (ki más) magára öltötte régen levetett bőrét, s ezzel megállíthatatlanná vált a halál.
Afrikában is a nő tehet a halál érkezéséért, és ismét a régi nóta: a férfiak megpillantották a nőt, amint félig kibújt a bőréből (kis erotika is fűszerezte persze a történetet), s a mezítelennél is pőrébb nő látványa olyan sokkoló volt, hogy azonnal szörnyethaltak a férfiak. Szóval a „vetkőző nő” hozta a halált Afrikába.
Dél-Amerikában, az Orinocó völgyében a mai napig is élő a legenda, mely szerint Isten örök életet ígért az embereknek, csupán annyit kért tőlük, hogy időről-időre cseréljék le régi bőrüket. Ám egy öregasszony kinevette Istent az ígéret miatt, s ezen annyira felháborodott az Úr, hogy visszavonta ígéretét, és az emberekre szabadította a halált.
Még érdekesebb az ausztrál bennszülöttek, pontosabban az új-dél-walesi ausztrál bennszülöttek legendája. Ebben Isten gyönyörű, termékeny fát ajándékozott az embereknek, ám arra kérte őket, ne menjenek a fa közelébe, szépségét messziről csodálják csupán, mert törzse odvában gyilkos vadméhek lakoznak. A férfiak persze szót is fogadtak volna…. Ha a nők nem olyan kíváncsiak és édesszájúak. Ám nem tudtak ellenállni a csábító méz ígéretének, s Istennel és a méhekkel dacolva, közel merészkedtek a csodálatos fához, egyikőjük rácsapott a baltájával, ám abból nem méhek, hanem maga a Halál repült ki.
A Baganda mitológia szerint az első nő csodálatos, égi teremtmény volt, a fényes égboltból ereszkedett alá a férfi örömére, ám hiába a légies megjelenés, mégis ellenszegült Istenének az engedetlen, mihaszna teremtés, így kivívta az Úr haragját, aki ezért büntetésből megengedte fivérének, a Halálnak, hogy az emberek mellé szegődjön, s kedve szerint csaphasson le rájuk.
Az észak-amerikai Algonkin törzsek szerint a „Nagy Nyúl” halhatatlansággal ajándékozta meg az embereket, ám a szépen becsomagolt ajándékot egy kíváncsi nő kibontotta, így a halhatatlanság világgá repült, csupán a halál maradt az emberek mellett.
Tar Ildikó bölcsészt, szimbólumkutatót kérdeztük, mi lehet az oka a nők halálmítoszokban való szerepének.
A szakértő szerint a teremtett világ poláris jellege az élet-halál kérdésében is megjelenik. A tömegek számára egyszerűsített, populáris világképben a teremtő, alkotó szellemi princípiumot férfias jellegűnek (lásd szakállas Atyaúristen, Jézus Krisztus is férfialakú, villámdobáló Zeusz, a Ji King első jelében a hat egyenes phallikus jellegű, erőteljes vonal…), a befogadó princípiumot, ami alakot ad a puszta szellemi gondolatnak, nőnek érzékeltetik –valószínűleg a megfigyelt biológiai,fiziológiai analógiák alapján.
Ezt az anya-anyag / mater-matéria magyar, illetve latin szópárok alaki hasonlósága is jelzi.
Innen már csak egy lépés volt a további egyszerűsítés:
A szellemi út a férfiaké, övék a gondolat, ami felette áll a múlandó anyagnak.
Az anyagi világ kapuja pedig maga a nő, hiszen rajta át –mint alagúton, kapun – érkezünk, és rajta át távozunk (anyaföldbe temettetünk). A nők, akik testükben kilenc hónapig nevelgetik a magzatot, majd megszülik és táplálják, e földre teremnek, teremtenek. Gyönyörködnek teremtéseikben, érzelmileg összeszövődnek velük. A görög mitológia Gaia istenasszonya maga a Föld. Déméter a termékeny anyaföld, ajándékai a virágzó rét, a búza, a gyümölcsöktől roskadozó fák. Az asszonyok a halál tudatában, mintegy annak ellenére szülnek.
Aki nem született meg, annak nem is kell meghalnia. Az ideák gyönyörű, halhatatlan szellemi világában él örökké.
Aki anyába kerül, és az anyaméhben az ő eredetileg elvont, szellemi ideája formába, anyagba kerül, annak menthetetlenül szembe kell néznie az anya(g)világ kérlelhetetlen törvényeivel: a testi-lelki fájdalmakkal, az öregedéssel, a test pusztulásának látványával és a halállal.
Majdnem minden szellemi út ki akarja emelni a gyakorlót a test világából, azaz mérsékli a fajfenntartási-szaporodási ösztönöket. Kevesebb étel, felhalmozott anyagiak kerülése, illetve szétosztása, és kiiktatott szexuális élet – ez a nagy elvárás, azért, hogy az energiák elforduljanak a test, az anya, az anyag világától a szellemi világ felé.
Buddha tanítása szerint az anya(g)világ pusztán csak illúzió, melyben a test és lélek vágyai tartják fogva az egyént, és a nagy megszabadulás a vágyakról való lemondás.
A mai napig erőteljesen férfijogú társadalmakban élünk, ahol a férfiak a keretek, szerepek, törvények megalkotói, kijelölői. A szellemi, alkotó utakat évezredeken át maguknak tartották fenn. A női elv pedig leértékelődött. Hogy ez hová vezetett, ezt jelzi a Föld mérhetetlen kiuzsorázása, elszennyezése, tiszteletlen kezelése.
Ugyanez a helyzet a szexualitás területén is az eszeveszett vágyakért, tehát azért, hogy férfi nem képes uralkodni az ösztönein, nyilvánvalóan a testét csábítóan viselő nő tehet, akinek többek között egyik legfőbb bűne, hogy nem engedi, hogy a férfi a tiszta szellemi síkokon tartózkodjon, mert újra meg újra lerántja a férfit (a puszta létezésével) a múlandó anyag világába.
Innen már csak egy lépés volt a további egyszerűsítés: a bűnös nőt, aki nem engedi szegény férfit a szép, tiszta szellemi utakon háborítatlanul haladni, vagy biztosnak lenni abban, hogy valóban az ő gyermekét hordja a szíve alatt, meg kell büntetni, el kell tűntetni: és gyúltak a máglyák, megjelentek az élve eltemetések, halálra kövezések.
Amivel egészségesebb lenne szembe nézni:
A férfi és a nő ugyanúgy anyába, anyagba került. De mindkettő keresi a maga boldogulását itt a földön és az univerzális létezésben.